Minden végzős életében eljön az a pillanat, amikor ő áll ott az osztályfőnöke előtt a szalagra várva. Idén ezt 8 osztály mondhatta el magáról. November 27-én a váci Művelődési Házban megrendezésre került a 2015-ös szalagavató. 16:00-18:00-ig a szakközepes tanulóké volt megtartva, majd 19:00-21:00-ig a szakiskolásoké.

 

 

 

 

 

 

 

Aznap mindenki sürgött-forgott, a lányok körül a fodrász-sminkes, csak, hogy ők legyenek a legszebbek. Szinte érezni lehetett a levegőben a kíváncsiságot, izgalmat, feszültséget. Amikor alig van pár perced, hogy átvedd az ünneplő ruhát keringőruhára, de tudod, hogy mindjárt te fogsz a színpadon táncolni és minden szempár rád fog szegeződni,  akkor egy picit nagyobbat dobban a szíved.

 

A műsor a tiszteletes úr és az igazgatónő beszédével kezdődött, miközben a 13/E osztály ott állt a színpadon félkörívben. Mivel köztük voltam, ezért el tudom mondani, milyen különleges érzés, amikor arra vár az ember, hogy elhúzzák előle a függönyt. Abban a pillanatban a fényképezőgépek és a telefonok villogása úgy elveszi a figyelmet mindenről, hogy csak arra tud az ember koncentrálni, hogy mosolyogjon és ne tegyen semmi feltűnőt. Minden osztálytánc és keringő csodálatosan sikerült, amikért köszönet az összes tánctanárnak.

 

A műsorok után mindenki készített pár közös fotót a családtagokkal, akik minden percben meglepődtek, milyen nagylány vagy nagyfiú lettél. Majd belevetette magát minden diák, illetve tanár az éjszakába a közös ünneplések révén. Azt bizton állíthatom, hogy ez egy felejthetetlen élmény volt mindannyiunk számára!

 

Szabó Brigitta 13/E

 


Kiemelt partnereink

refegyh

parokia

mimk1

floch

vac

Ki olvas minket

Oldalainkat 18 vendég és 0 tag böngészi

FEL