drog1

Drogprevenciós foglalkozások

 

2017 májusában zajlottak iskolánkban a prevenciós foglalkozások. Területi Összefogással a Megelőzésért Alapítvány megbízásából, iskolapszichológiai keretek közt megvalósuló program a kábítószerhasználat különféle aspektusaira fókuszált, nagy hangsúlyt fektetve a kábítószerpiacot uraló, és igazán nagy veszélyt jelentő „dizájner drogok” világára.

 

 

drog2 

A tanulók röviden és közérthető formában (hétköznapi hasonlatokon keresztül) betekintést nyerhettek az idegrendszer működésébe, mellyel a pszichoaktív szerek hatásmechanizmusai és az általuk okozott károk érthetővé, valódivá, kézzelfoghatóvá váltak számukra.

A foglalkozások interaktív formában zajlottak, a munka során ösztönöztük a részvevőket saját élményeik, tapasztalataik megosztására. Az ismeretátadás során a frontális oktatási helyzetet igyekeztünk kerülni, illetve minden esetben közérthető módon, és látványos szemléltető eszközökkel kiegészítve alkalmaztuk.

 

drog3

Szakmai meggyőződésem, hogy ilyen formában a legcélravezetőbb preventív munkát végezni. A beszélgetések könnyed hangvétele jelezte, hogy nem öncélú fejtágítás, hanem valódi érdeklődés, és kapcsolatteremtés volt a program célja.
Az egyes alkalmak sikerében oroszlánrésze volt Demjén Annának, aki a foglalkozások társvezetését vállalva, tapasztalataival, magas szintű szakmai tudásával, és kivételes kapcsolatteremtő készségével segítette a közös munkát.
Köszönettel tartozunk az iskola vezetésének a program engedélyezéséért, illetve külön köszönet illeti Kókai Mónikát, és Szabóné Villám Mariannt, akik a szervezés nagy részét magukra vállalva megteremtették a foglalkozások feltételeit.

Nieberl Ákos

A programhoz felhasznált irodalom:

American Psychiatric Association. (2013). Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders – DSM-5. Washington

Aronson, E. (2008). A társas lény. Budapest: Akadémiai kiadó

Ferencvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum – Dizájner drogfajták: http://kef9.hu/a-dizajner-drogok-fajtai

Gellert, M.; Nowak, C. (2010). A csapatépítés nagykönyve. Budapest: Z-Press Kiadó Kft

Kandel, E. R.; Scheartz, H. J.; Jessel, T. M.; Siegelbaum, S. A.; Hudstepth, A. J. (2000). Principles of Neural Science. New York: McGraw-Hill Companies Inc

Kiemelt partnereink

refegyh

parokia

mimk1

floch

vac

Ki olvas minket

Oldalainkat 47 vendég és 0 tag böngészi

FEL