enap3

 

Idén is megrendezésre került a diáknap keretein belül az egészségnap. 2017. május 2-án a Művelődési központban egy drogprevenciós előadáson vehettek részt diákjaink. Az előadók a Magyarországi Református Egyház Válaszút Misszió munkatársai voltak, akik a saját prezentációjukat tovább színesítették két gyógyulófélben lévő szenvedélybeteg beismerő vallomásaival. Hihetetlen akarat, erő volt a két fiatalban, akik közel egy éve nem nyúltak semmilyen tudatmódosító szerhez. Elmesélték életüket, azt hogy hogyan kerültek kapcsolatba a drogokkal, gyógyszerekkel, alkohollal, hogyan ment tönkre az életük, miért nem volt már családjuk és barátaik. Milyen volt az utcán az élet a tél kellős közepén, hogyan mentek keresztül rajtuk az emberek és hogyan rúgtak beléjük. Aztán egy hirtelen elhatározás, amikor lejátszódik előttük az eddigi lecsúszás, a háromszori újra élesztés és az, ha nem változtat, akkor vége… nincs tovább. Mekkora elhatározás kell ahhoz, hogy valaki egyik napról a másik napra beköltözzön egy enap1olyan intézetbe ahol, segíteni tudnak rajtuk, de ennek a módja az, hogy teljesen megszűnik az az élet, ami volt, nincs gyógyszer, nincs alkohol és nincs kábítószer. De megcsinálták és csinálják, és új életet szeretnének kezdeni, dolgoznak, családot szeretnének alapítani. Hiszünk Bennük, szorítunk értük és aztért, hogy a mi diákjaink is meglátták és meghallották az előadás célját, tanulnak belőle, és tudni fogják, hogy Ők hogyan ne kerüljenek ilyen helyzetbe.

 

Köszönjük a misszió munkatársainak, Katának és Mónikának, hogy közöttünk voltak, és reméljük, hogy a későbbiekben is lesznek közös munkáink.

Az előadás végeztével, egy kedves szülő a tavalyi egészségnap felelevenítéseként fogápolással kapcsolatos termékmintákat és ajándék krémeket osztott a gyerekek részére. Köszönjük neki is a kedvességét.

A gyerekek visszajelzései alapján az előadás hasznosnak bizonyult, csendben érdeklődést mutatva enap2hallgatták végig az előadókat és a vendégeinket.

 

 

Darida Katalin rendezvényszervező, tanár

 

Kiemelt partnereink

refegyh

parokia

mimk1

floch

vac

Ki olvas minket

Oldalainkat 341 vendég és 0 tag böngészi

FEL