2017. szeptember 2-án Egyházmegyei családi nap volt Pócsmegyeren, ahol a Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola pedagógusai és diákjai voltak a vendéglátó szerepében.

 

600 fő körüli vendégsereg egész napos ellátásában kellett helyt állni. Korenika Attila irányításával igazi csapatmunka folyt. Molnár Ferenc, Pap Zsolt és Fábián Tamás az ételek elkészítésében remekelt, Takács József mint fotós volt jelen, Darida Katalin és Simák Viktória pedig a diákok munkáját koordinálta.

A vendégek többféle étel közül választhattak, volt rántott szelet rizibizivel és csemegeuborkával, töltött káposzta, sertéspörkölt, pásztortarhonya és piskótatekercs. Mindenkitől elismerő szavak érkeztek iskolánk dolgozói és tanulói felé. Köszönjük a diákok lelkes és együttműködő munkáját: Hrncsár Richárd, Kiss Balázs, Korsós László, Parák Rebeka (10/B), Petrovics Cintia, Tóth Fruzsina, Fehér Noémi, Bera Zsolt, Szarvas László, Kányai Krisztián (10/4), Pánczél Laura, Rábaközi Vincencina, Enyedi Lili, Gödény Tamara (10/2), Homovics Máté, Monori Eszter (11/2), Bakonyi Elizabet (9/G), Puporka Vanessza, Poros Evelin (12/1/A). A tanulók is nagyon jól érezték magukat ezen a rendezvényen, tetszett nekik a sürgés-forgás, hogy ők is hozzájárulhattak egy ilyen színvonalú esemény sikeres lebonyolításához.

Bízunk benne, hogy még sok hasonló rendezvényen mutathatja meg magát az intézményünk.

 

http://www.parokia.hu/v/iranyitoszam-2017/

Kiemelt partnereink

refegyh

parokia

mimk1

floch

vac

Ki olvas minket

Oldalainkat 109 vendég és 0 tag böngészi

FEL