A nyelv olyan, mint az ég a maga egymásba futó színeinek gyönyörű játékával

(Kazinczy Ferenc)

    2021. október 15-17. között rendezte meg Sátoraljaújhely városa - az Anyanyelvápolók Szövetségével karöltve - a 49. „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjét - közel 100 tanuló részvételével.

    Az iskola képviseletében Majoros Kincső 12/3 osztályos tanuló vett részt a versenyprogramban, és versenyzett szakközépiskolai kategóriában. Az országos döntőben való szereplés önmágában is elismerésre méltó teljesítmény, mert iskolánkat ezzel a részvétellel helyeztük el az „Édes Anyanyelvünk” verseny történetében. S egyike voltunk a 3 résztvevő református iskoláknak, kategóriánkban pedig az egyedüliek.

1

    Pénteken - az ünnepélyes megnyitót követően - egy anyanyelvi feladatlapot töltöttek ki a diákok 180 perc alatt. A feladatok rendkívül széleskörű nyelvi tájékozottságot vártak el a tanulóktól, mert több nyelvi területet öleltek fel: szófajtan, mondattan, helyesírás, stilisztika, nyelvhelyesség, szövegalkotás.

    A pénteki verseny után szervezett program keretében ellátogattunk Széphalomba A Magyar Nyelv Múzeumába, majd a – felújítás után nemrég átadott - füzérradványi Károlyi-kastélyba. A kirándulást követően, este került sor az ünnepi színházi előadásra a városi színházban, majd a díszfogadásra a Városházán.

2 3

    A második versenynapon szóbeli megmérettetés következett. A diákok 4 témakör közül választhattak, amihez meghatározott szóbeli műfaj tartozott. Ehhez alkalmazkodva 3 perces beszédművet kellett alkotniuk, és a négytagú bizottság előtt előadniuk. Ezen a szombati délutánon értékelték a szakmai bizottságok az írásbeli és szóbeli teljesítményeket.

    Utolsó nap, vasárnap ködös reggelén tartották a verseny eredményhirdetését, amit Kazinczy sírjának megkoszorúzása előzött meg. Az ünnepélyes díjátadására a Kazinczy mauzóleum előtt került sor.  Tanulónk az elért eredményével a középmezőnyben végzett. Szerepléséhez gratulálunk!

4

    A hosszú hétvége alatt rengeteg tapasztalattal és élménnyel gazdagodtunk, s reméljük, lesz még lehetőségünk visszatérni a jövő évi jubileumi versenyen.

5

Áldás, békesség!

Szemán Marietta

(felkészítő tanár)

Kiemelt partnereink

refegyh

parokia

mimk1

floch

vac

Ki olvas minket

Oldalainkat 53 vendég és 0 tag böngészi

FEL