“Kelts bennük félelmet, Uram,
hadd tudják meg a népek,
hogy ők csak emberek.” Zsoltárok, 9:21
Az első Föld napját, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezte 1970.április 22-én és azóta világmozgalommá vált.
Mi a költészet? Ezzel a kérdéssel szokás kezdeni az irodalmi tanulmányokat.S mi lehet a válasz? Erre a válaszkeresésre ad lehetőséget minden éven ez a nap – április 11. -, hogy egy pillanatig elgondolkodjunk ezen.
"Csak anyanyelvemen lehetek igazán én. Ennek mélységes mélyéből buzognak föl az öntudatlan sikolyok,
a versek. Itt megfeledkezem arról, hogy beszélek, írok." (Kosztolányi Dezső: Erős várunk a nyelv)
Kedves Diákok!
Március 25-én került megrendezésre iskolánkban az idegen nyelvi országismereti verseny. Idén, rendhagyó módon, online formában vehettetek részt a megmérettetésen.
Kedves Diákok!
A jelenlegi helyzetben, amit a koronavírus-fertőzés határoz meg, a hagyományosan megrendezésre kerülő „Édes Anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny iskolai fordulóját online formában szervezzük meg.
Kedves Diákjaink!
Hagyományainkhoz híven iskolánkban újra megrendezzük az angol/német kulturális, országismereti versenyt. A pandémia miatt ebben az évben erre online formában kerül sor.
A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.”
(Kossuth Lajos)
Kedves Diákok!
Pálmai Kitti vagyok, az új iskolapszichológus a 2022/23-mas tanévtől.
A Református EGYMI megbízásából nyújtok iskolátokban pszichológusi ellátást számotokra.
Amivel hozzám fordulhattok:
Tulajdonképpen bármivel megkereshettek, ami nehézséget, problémát okoz számotokra. Legyen az az iskolával kapcsolatos vagy akár attól teljesen független. A segítségkéréshez néha nagy bátorság kell, ezért nagyon köszönöm, ha megteszed ezt a lépést a saját érdekedben!
Amilyen témákban kereshettek:
+ Minden olyan téma, amiről TI szeretnétek beszélni!
Hol és mikor találtok meg?
SZERDÁN 8.00 – 14.00 – ORVOSI SZOBA
HÉTFŐ és CSÜTÖRTÖKI napokon – FÖLDSZINTI SZAKTANÁRI SZOBA
Hol érhetsz el?
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kedves Szülök!
A gyermekeik lelki egészségének védelme érdekében szeretném, ha Önökkel és a pedagógusokkal közösen tudnánk fellépni. Nagyon köszönöm, ha megkeresnek és megtisztelnek a bizalmukkal!
Szülői konzultációt tudnak kérni az alábbi e-mailcímen:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.