A felvett tanulók listája az alábbi linkeken tölthető le:

A 9/G osztály tanulóinak lehetősége nyílt megtekinteni az Örkény Színház Tartuffe című előadását.

 

Jelent-e bármit is a hazaszeretet a mai Z generációs fiatalok számára?

 

Parktakarítás a Hétkápolna Ligetben

Március 22-én iskolánkat a 10/G osztály képviselte az „Adj egy napot a Ligetnek” elnevezésű iskolák között meghirdetett húsvét előtti ligettakarítási programon.

Április 11-én a 11/1 osztály Kincses Katalin osztályfőnök és Oszaczkiné Szammer Beáta magyartanár szervezésében színházlátogatáson vett részt.
Az élet kapuja című előadást tekintettük meg az Új Színházban, amely Herczeg Ferenc azonos című művét állította színpadra.

           Az Irodalmi Rádió idén is meghirdette „Az év diák költője 2024.” és „Az év diák írója 2024.” című pályázatát, amire iskolánk 8 diákja küldte be 13 pályaművét (12 verset és 1 novellát). A pályázat célja az volt, hogy a 10-25 éves korosztályban a tehetséges tollforgató fiatalokat felkutassa, szakmailag felkarolja.

A humán munkaközösség idén második alkalommal hirdetett történelem versenyt 2024. február 28-án Ki mit tud? címen azok számára, akik szeretik a történelmet, érdeklődtek a most 175.éve történt 1848/49-es forradalom és szabadságharc iránt.

          Ebben a tanévben iskolánk 13 tanulója nyújtotta be pályázatát a Magyar Nyelv Múzeuma által meghirdetett Betűvetők szépíró országos versenyre, melyet idén kilencedik alkalommal rendeztek meg.

A magyar nyelv tanítására különös gond fordítandó.” (Kazinczy Ferenc)

          2024. március 6-án került megrendezésre az „Édes Anyanyelvünk” országos nyelvhasználati verseny iskolai fordulójának írásbeli része, amin 14 tanuló adott számot tudásáról és felkészültségéről.

Kiemelt partnereink

refegyh

parokia

mimk1

floch

vac

Ki olvas minket

Oldalainkat 56 vendég és 0 tag böngészi

FEL